HONLAP AJÁNLÓ - szöveg alapú keresőmarketing és honlaptartalom-optimalizálás - webszöveg és tartalomfejlesztés - laptop szerviz és télikert

tartalommarketing - webszöveg

A páratartalom és az egészség

Publikálta: a tartalommarketinges

A páratartalom egészségünkre gyakorolt hatásai

Miért érdemes nekünk egyáltalán bármit is tudni a páratartalomról? Erről és a mindennapi életünket befolyásoló, a páratartalomra vonatkozó tényekről ejtünk szót az elkövetkezőkben.

páratartalom télikert víz

Mi is tulajdonképpen a páratartalom?

A páratartalom tulajdonképpen a levegőben található vízgőz- vagy vízmolekula mennyiséget jelenti. Az időjárás-jelentésekben leginkább a „relatív páratartalom” kifejezést használják, amit a levegő nedvességtartalmaként értelmezhetünk.

Egy szemléletes hasonlat alapján, néhány pillanatra gondoljunk a légkörre úgy, mint egy óriási szivacsra, ami viszont meghatározott mennyiségű vizet képes befogadni, tárolni. Ha ebben a szivacsban nem lenne víz, akkor a relatív páratartalom nulla lenne.

A légköri nedvesség mennyisége közvetlen összefüggésben van a hőmérséklettel. A hőmérséklet-emelkedésre pedig (a fenti hasonlat fonalán haladva tovább) gondoljunk úgy, mint a szivacs méretének növekedésére. Ez a vízzel telített szivacs 50%-os páratartalommal rendelkezik. Most képzeljük el, hogy a szivacs mérete nő anélkül, hogy a vízmennyiséget is ezzel párhuzamosan növelnénk benne. A páratartalom tehát a szivacs növekedésével csökkenni fog, hiszen annak ellenére, hogy a megnövekedett méretű szivacs több víz befogadására képes, mégis ugyanannyi víz marad benne, mint volt a növekedés előtti fázisban.

Az Environmental Health Perspective Journal-ban közzétett kutatások eredményei alapján a szabályozott / közepes páratartalom-szinttel rendelkező lakásokban és munkakörnyezetekben alacsonyabb a légzőszervi megbetegedések aránya.

Egy olyan lakásban, amely télikerttel rendelkezik, a gyakori egybenyitással könnyebb a megfelelő páratartalmat biztosítani,

A páratartalom egészségre gyakorolt hatásai

  • az Oregoni Állami Egyetem kutatói szerint az optimális páratartalom 35-50% között mutatható ki
  • ha ezt a szintet sikerül elérni és megtartani, akkor nagyobb eséllyel vértezhetjük fel magunkat az influenzavírus elleni küzdelemben
  • a gombák 60%-nál alacsonyabb nedvességtartalmú környezetben nem növekednek, viszont ha ezt a szintet meghaladja a páratartalom, lehetőség nyílik a penész „virágzásának”
  • a spórák nagy mértékben befolyásolják a penészérzékeny emberek orr-, szem irritációját, esetenként lázat és légszomjat is előidézhetnek
  • az alacsony páratartalom, a hideg és száraz levegő fokozhatja az asztma kockázatát
  • a penészgomba egész évre nyújtózkodó kihívást jelent az allergiás betegségben szenvedők számára, mivel a spórák a magas páratartalomban szaporodnak
  • ezért döntő fontosságú, hogy az allergiával küzdők gondoskodjanak lakásuk (levegőjének) szabályozott páratartalmáról
  • az EÁ Környezetvédelmi Ügynöksége (United States Environmental Protection Agency) szerint a legtöbb akut egészségügyi problémát a bent (szobában, irodában) töltött idő okozza, vagyis, ami ezzel összekapcsolódik: nem megfelelő szellőztetés, biokémiai szennyeződések (penész, baktériumok, vírusok) megjelenése
  • az alacsony páratartalom elválaszthatatlan a légúti fertőzések gyakoriságától
  • a túl magas páratartalom viszont asztmás rohamokat idézhet elő
  • az alacsony nedvességtartalom hatással van a bőr kiszáradására.

Tovább

Műszaki cikk apróhirdetés – pénz, csere, barter

Ingyenes apróhirdetés: műszaki cikkek

apróhirdetes - műszaki cikkek

Tucatnyi oka lehet annak, hogy megválnánk az otthonunkban egyre csak halmozódó, már nem használt műszaki cikkeinktől. Aligha létezik kényelmesebb megoldás erre, mint az ingyenes apróhirdetéssel foglalkozó internetes platformok. Azonban nem árt figyelni néhány szempontra, melyek nagyban befolyásolhatják az adás-vétel vagy éppen a csereüzlet sikerét. Nézzük, melyek lehetnek ezek!

Szavak helyett beszéljenek a képek

Egy szimpla szöveges tartalom kevesebbet mond az embernek, egy-egy jó minőségű fotó sokkal beszédesebb lehet. Így a műszaki cikk apróhirdetés egyik legfontosabb szempontja sem más, mint hogy képet is csatoljunk az eladni kívánt holmiról. Ha szépséghibás használt műszaki cikk szerepel az apróhirdetésben, ildomos megmutatni azt a fényképen is. Ezzel a hiteles tájékoztatást segítjük. Ugyanakkor ügyelni kell arra is, mit ír elő a platform működési szabályzata a megosztott fotókat illetően. Például más portál logójával ellátott, elforgatott képet aligha lehet közzétenni.

Tipp: több kép, még több információt jelent. Így ha van lehetőség több fotó megjelentetésére is az ingyenes apróhirdetésben, éljünk azzal. Érdemes ügyelni a perspektívára, vagyis, hogy jól láthatóan ábrázolja a fotó az eladni kívánt holmit. A minőség ugyanis sokat számíthat a vásárlói  érdeklődés felkeltésében.

Műszaki cikk apróhirdetés csak valós információkkal!

Csak és kizárólag valós információkat adjunk meg a műszaki cikk apróhirdetés leírásában. Ezzel nem csak etikusak leszünk a partnerrel szemben és segítjük őt a tájékozódásban, de a szabályzatnak is megfelelünk.

Az árazás kérdése

Nyilvánvalóan szeretné az ember, ha a lehető legtöbbet kapná meghirdetett holmijáért. Ám gyakorta ott bukik meg a mutatvány, hogy túl magas árat ad meg a hirdető az apróhirdetésben. Érdemes futni egy kört előtte, mások mennyit kérnek el egy hasonló márkájú, értékű és állapotú műszaki cikkért cserébe.

Műszaki cikkek apróhirdetésének kiemelése

Némi anyagi ráfordítással kedvezőbb pozícióba kerülhet az apróhirdetés az oldalon belül, segítve a gyorsabb értékesítést vagy éppen a cserét. Ebben persze eltérőek a különböző platformok tarifái, de már ezer forint alatti kiemelési lehetőséget is találni a piacon. Jóllehet mindez inkább akkor éri meg, ha a meghirdetett műszaki cikk ára is nagyobb értéket képvisel, netán több pénz várható belőle.

Ingyenes apróhirdetés – csere, barter

Akad olyan portál is, ahol nem csak fizetni lehet a meghirdetett holmikért, de akár cserélni és a barterezni is. Ez önmagában véve is előnyös lehetőség, hiszen könnyen előfordulhat, hogy pénzt nem tud adni az érdeklődő, ám hasonló értékben tudna kompenzálni valami mással, ami a hirdetőnek is megéri. Jóllehet a barterre is vonatkoznak szabályok, melyekről érdemes a működési szabályzatban tájékozódni.

A csere előnyei

Érdemes lehet egy, már hosszú ideje a sarokban kallódó műszaki cikket elcserélni, hisz előfordulhat, hogy valami hasznosat kapunk érte a partnertől. Így nem csak helyet takarítottunk meg otthonunkban, de még jól is jártunk. Ha elcserélünk valami számunkra már felesleges holmit, könnyen lehet, hogy másnak pénzt takarítunk meg általa. S persze megeshet az is, hogy gyűjtünk valamit, s éppen egy ingyenes apróhirdetéssel foglalkozó portálon találjuk meg azt, amire szükségünk lenne.

Tájékozódjunk az eladás előtt

Tovább

Online könyvek / nyomtatott könyvek

e-konyv-digitalis-szoveg.png a magyar nyelvű könyvkiadás távlatai - digitális szöveg tartalom - e-könyvek - könyvkiadás és online média - magyar nyelvű laptop billentyűzet

Végleg megszűnhetnek a nyomtatott napilapok

Tizenöt-húsz éve még szentségtörésnek számított egy ilyen jóslat, de ma ma már a napilapok kihalásáról szóló jövendölések senkit sem hoznak izgalomba. Évről évre tömegesen zárnak be a napilapok és velük együtt szűnnek meg, vagy válnak ritkasággá egyes sajtóműfajok, az online média térnyerése és felülkerekedése ma más nem vitatható jóslat, hanem tény.

És a könyvkiadás? Mi lesz az írókkal?

e-konyv-digitalis-szoveg.pngValamiért kevesebbet beszélünk a hagyományos ("igazi", "jószagú", "kellemes tapintású") könyvek jövőjéről, pedig az sem rózsásabb.Illetve hát kinek mi a rózsás. A digitális kultúra lelkes hívei például örömmel olvasnak a digitális könyveladások emelkedéséről, kinevetik azokat, akik a könyv illatára és tapintására hivatkoznak, bizton állítják, hogy a Neumann-univerzum bekebelezi a Gutenberg-galaxist.

Ugyanakkor nem gondolnak bele eléggé mélyen ennek bizonyos következményeibe. Például abba, hogy megszűnhet a főállású írói hivatás.Merthogy a profi írót mégiscsak az eladott példányszámból rá jutó hányad tartja el.

A digitális publikálás a könyvkiadás demokratizálását ("mindenki író") és a közvetítők kiiktatását hirdeti. A hagyományos kiadók meggyengülése viszont a könyvkiadás hosszú évek alatt kialakult, sokáig jól működő modelljének felbomlásához vezet.

A magyar nyelvű könyvkiadás területén a nem túl nagy példányszámok miatt a nagymenőket leszámítva az írók többsége nem az eladások utáni jogdíjakból, hanem a kiadótól kapott előlegből tartja fenn magát. Ez a juttatás befektetés az íróba, ami gyakran csak a sokadik könyv megjelenése után térül meg (vagy még inkább: soha.) Sok kiadó most ezeket az előlegeket kénytelen radikálisan csökkenteni vagy teljesen megszüntetni.

Természetesen valamennyi író számára nyitva áll a közvetlen publikálás lehetősége. Akadnak itt jól hangzó sikertörténetek is - ha nem is Magyarországon. John Locke "Amazon-milliomos" mellett ott van például Deborah Reed, aki néhány éve a hagyományos kiadók sokszori elutasítsa után két különböző műfajban íródott könyvével is felkerült az Amazon sikerlistájára. A többség számára azonban csak valahol a "hosszú farok" végén jut hely. Ez a modell jó az Amazonnak ("sok kicsi sokra megy"), de néhány sikerszerzőt kivéve nem biztosít kellő bevételt az írók számára. A magyar irodalom berkeiben ennél nagyságrendekkel rosszabb a helyzet a digitális, online írók számára.

A papír alapú könyveket írók digitális érvényesülését tovább nehezítik az online könyvesboltokat elárasztó spammerek, könyvkalózok és sikermarketingesek. Ők óriás mennyiségben állítanak elő nagyon olcsó (általában 99 centes) e-könyveket. A gyakorlat azt mutatja, hogy mindig akadnak balekok, akik megveszik ezeket a műveket. A zavarosban halászás legfőbb terepe természetesen az Amazon, azon belül is az önkiszolgáló publikálást biztosító platform. Könyvet írni strapás, ezért a legpofátlanabbak egyszerűen csak ellopják valaki más könyvét, átírják a szerzőt a címet, a rövid összefoglalót és máris kész a "saját" könyv.

Az igényesebb könyvkalózok a lopott szöveget átdolgozzák. Ehhez az illegális keresőmanipulátoroktól ismert eszközöket, úgynevezett auto spinnereket használnak. Ez szavak cseréjével, beszúrásával látszólag - a Google számára legalábbis - eredetivé teszi a máshonnan másolt szövegeket.

De nem kell feltétlenül lopni ahhoz, hogy valaki gyorsan "saját" könyvet adhasson ki. A jelszó itt a PLR, ami lényegében az olcsón megvásárolható, újrahasznosítható tartalmat jelenti. A spam-könyvgyártás természetesen teljesen automatizálható is. Az AutoPilot Kindle Cash kifejezésre rákeresve könnyen fogalmat alkothatsz arról, mekkora üzletről is van szó.

Mi várható?

A kiadói előlegből élő, főhivatású írók száma a következő években radikálisan csökkenni fog.

Ezzel párhuzamosan egyre több szabadidős, a napi munka után a konyhaasztalon alkotó szerző, önjelölt szakértő, megszállott, műkedvelő kollektíva műve jelenik meg a weben.

A talpon maradó kiadók egyre kevésbé mernek majd kockáztatni, a biztosan eladható könyvekre koncentrálnak. Az olvasók egyre elveszettebbnek érzik magukat az e-könyvek végtelen könyvespolcának óriási, de ismeretlen választéka előtt. Felértékelődnek az egy-egy témakörre/műfajra szakosodott, megbízható könyvajánlók (tartalomkurátorok). És nyilván felértékelődnek a digitális könyvkiadás előtt született, igazi írók által írt, rendesen szerkesztett, lektorált könyvek.

Vagy nem.

__________________________________

Tovább

Masszázságy rendelés számítógép előtt ülve

Ha a hegy nem megy Mohamedhez…

Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez – tartja a mondás. Igaz lehet ez a masszázsra is. Az embereknek kevesebb idejük van a pihenésre, emiatt sokan jobban szeretik, ha nem kell a lábukat sem kitenniük otthonról egy jó masszázsért. Ilyenkor jön jól egy hordozható masszázságy.

masszazsagy-osszecsukva.jpgA masszázságy minden masszőr számára egy alapvető kellék, amely meghatározza az élményt. Ha nem egy szalonban akarsz dolgozni, hanem házhoz viszed a pihenést, akkor a hordozható masszázságy a neked való! Ezek az ágyak könnyen összecsukhatók, kis helyen elférnek, és fajtától függően 15-20 kg súlyúak, ráadásul nagyon strapabírók (akár 250 kg-t is elbírnak!). A még nagyobb kényelemért pedig a fej-, kar- és könyöktámasz gondoskodik. Nem kell aggódnod a szállítás miatt sem, hiszen a masszázságyak ingyenes kiszállítását a GLS futárszolgálat végzi, és már másnap használatba vehető a termék. Az 1 év garancia pedig garancia arra, hogy nem fogsz benne csalódni!

Ne feledd! A hordozható masszázságyak segítségével munkahelyed bárhol lehet, így számodra sem lesz monoton a munkavégzés. Ez egy remek lehetőség arra, hogy változatos szolgáltatásokat nyújts!

Online rendelhető masszázságyak nagy választékban

A masszázságyak teljes választékát a masszázsoutlet.hu weboldalon találod, ahol kényelmesen, a számítógép előtt ülve választhatod ki a neked leginkább megfelelő masszázságyat, és a hozzá tartozó kiegészítőket. Ha mégis kérdésed lenne, írj az info[kukac]masszazsoutlet[pont]hu e-mail címre, vagy hívd a +36/30 38-66-334-es telefonszámot. Reméljük, tudunk segíteni.

Használt notebook - Refurbished laptopok

refurbished_laptop.jpg használt laptop felújítás - refurbished jelentése - felújított notebook -  laptop szerviz budapest - mit jelent a refurbished laptop felújítás -

Milyen a refurbished laptop?

A magyar szóhasználatban is egyre gyakrabban találkozunk a refurbished kifejezéssel - és nemcsak a számítástecnika területén. A jelentéssel azonban sokan nincsenek tisztában.

felujított használt laptopokNos, a refurbished termék leginkább az egyes gyártók által felújított modelleket jelenti, amelyek a futószagról lekerülve vagy gyári hibás példányok voltak, vagy bizonyos részben sérült, rongálódott, hibás csomagolású, kiszerelésű, netán esztétikailag nem tökéletes megjelenésű termékek, melyeket a gyártó a minőség ellenőrzést követően kijavított, újracsomagolt, és kereskedelmi forgalomba bocsátott. Sokszor valóban csupán arról van szó, hogy eredetileg sérült, rongálódott csomagolásúak voltak a termékek, nem pedig hibásak - de a brend és márkapresztízs védelmét szolgáló szigorú ellenőrzés során ezeket bizonyos forgalmazási protokolloknak kell alávetni. Így van ez a piacra kerülő hordozható személyi számítógépek esetében is.

A protokoll betartása azt jelenti, hogy az egyes laptop gyártók, így a legjobbak esetében is, más és más a garanciavállalás az első körben hibátlanul forgalmazásra került és refurbished modellekre nézve, de lényegében mégis ugyanazok a garanciális feltételek érvényesek, mint a normál csomagolású - azaz nem újracsomagolt termékre.

Szó szerinti fordításban a refurbished azt jelenti: újrafényezett, újrafényesített, és a kifejezés az autóiparból származik. Ételem szerinti jelentése: ismét újjá tett, megújított.

A kifejezés tehát nem fedi pontosan azt a tevékenységet, amelyre ugyancsak alkalmazzák a magyar nyelvterületen. Egy használt laptop szervizi felújítása tehá egyáltalán nem eredményez refurbished notebookot, mert egyrészt a munkát nem a gyártó végezte, másrészt az árut egyszer már eladták, már használatban volt, még ha alkatrészei javának a helyére újat is szereltek a műhelyben. Amikor tehát a szaksajtóban vagy a személyes blogokban, netán céges hirdetői oldalokon a refurbished szóval jelölt kategóriát használja a közlő, a leggyakrabban egy-két évvel korábbi modelleket ért rajta, olyanokat, melyektől a cégek flotta-szinten megválnak, hogy aztán a szakemberek bevizsgálják, a hibás vagy csupán elöregedett alkatrészeiket kicseréljék, megtisztítják, "újrafényezik" - és nyomott áron piacra dobják, forgalomba bocsátják.

Használt laptopok felújítása szervizben

Ezzel szemben a javítóműhelyekben nem flottányi, nem gépparknyi gép kerül felújításra, hanem a bevitt és felvásárolt, az új gép vásárlásánál beszámított használt computerek.

Kedvenc laptopszervizünk honlapján egy évvel ezelőtt az alábbi szöveg volt olvasható, amely azonban egy frissítés során sajnálatosan eltűnt az adott weboldalról, amely pedig a TOP10-ben volt található a használt notebook kulcsszóval. Vannak kétségeink, hogy a táskaszámítógépekhez hasonlóan a webszövegek is felújíthatók-e, nem tudni, mit szól ehhez a nagy Google - de tegyünk próbát. Lássuk hát a külső tárhelyen mentett archívumból előbányászott honlapszöveget.

Tovább

Fordítás vagy félrefordítás? Ne kockáztasson!

Bízza magát profikra: szövegértés, szakszerű fordítás bármely nyelvről

A modern teherhordó és a parkolójegy megváltása

felreforditas.jpgA nyelvek közötti fordítás egy különleges képesség, és bár a technika egyre jobban fejlődik, a nyelvek fordítását még egy számítógép sem képes úgy elvégezni, ahogyan azt az emberi agy teszi. Viszont a profik ezért a tudásért keményen meg is dolgoznak, mert a két nyelv ismerete még nem egyenlő azzal, hogy tudunk köztük fordítani. Mindkét nyelv területén elég jártasnak kell lenni, különben könnyen kellemetlen helyzetbe találhatjuk magunkat. Nem kell hosszan keresgélni, hogy egy-két félrefordítást találjunk, ahol a félreértés oka sok esetben az idegen nyelven írt szöveg nem megfelelő fordítása (szó szerinti tükörfordítás vagy az adott kifejezés egy másik jelentését használják).  Így születhetett meg az a kifejezés, ahol a telefonos alkalmazás megnevezése „Vonat az agyad!” lett. Az angol „Train your brain!” mondatban szereplő „train”  vagyis „edz” ige helyett az azonos alakú, vonatot jelentő főnevet választották. A tolmácsok nem gondolkodhattak sokat azon a hirdetésen sem, ahol – nem túl udvariasan – teherhordóként hirdetik a csinos női cipőket. Nyilván az angol ’mule’ vagyis öszvér szóból fordíthatták, ám a divatban jártasabbak tudhatják, hogy ez a papucscipő, vagy klumpa megfelelője, nem pedig a teherhordó haszonállaté.

Hasonló megfontolásból részesülhetett megváltásban a parkolójegy is:

nem-forditoiroda.jpg

Az ilyen fordítói melléfogásokat leiterjakaboknak nevezik. A legenda szerint a XIX. században egy újságíró egy osztrák újságtól átvett hír fordításakor a német „Jakobs Leiter”-ben nem ismerte fel a Bibliában szereplő „Jákob lajtorjája” kifejezést, és – a kor szokásának megfelelően magyarosítva – tulajdonnévként, Leiter Jakabnak fordította. A kifejezés köznevesült és rajta ragadt a kezdetben inkább tapasztalatlanságból, manapság inkább figyelmetlenségből vagy dilettantizmusból eredő félrefordításokon (forrás: http://hogymondom.hu/showslang.php?slang=leiterjakab). 

Nem történhet félrefordítás, ha profi szolgáltatást vesz igénybe

A pontos fordítás jelentősége tehát elsődleges, főleg, ha olyan szakfordításra van szükségünk, ami igazán fontos, inkább bízzuk magunkat szakemberekre, nehogy a későbbiekben kellemetlenségünk származzon belőle.

Ha speciális fordításra, lektorálásra van szükség, esetleg hitelesített fordításra, akkor vannak segítségünkre az olyan fordítóirodák, mint pl. a budapesti Bilingua, ahol világ bármely nyelvéről kérhetünk hivatalos fordítást. Ismerkedjen meg ajánlataikkal:

Áruhitel - kereskedelmi hitel - marketing

Meddig ingyenes az ingyenhitel?

áruhitel - kereskedelmi hitel - bank - hitelkártya - kamat - bankkártya -

Mottó: manapság az fizet kamatot áruhitelnél, aki valamit nagyon elrontott

A kereskedelmi hitel meghatározása


aruhitel-kereskedelmi-hitel.jpgA hitel a bank által kibocsátott, előzetesen jóváhagyott pénzmennyiség, amelyhez a hitelfelvevő bármikor hozzáférhet a különböző pénzügyi kötelezettségek teljesítésé érdekében. A kereskedelmi hiteleket gyakran szokásos napi műveletek finanszírozására használni, és gyakran visszafizetik, mihelyt a likvid alapok rendelkezésre állnak.

A kereskedelmi hiteleket gyakran a vállalatok használják új üzleti lehetőségek finanszírozására vagy a váratlan kiadások, díjak kifizetésére.

Aki valamit nagyon elrontott a hitelfelvételnél

Úgy tűnik, manapság az fizet kamatot áruhitelnél, aki valamit nagyon elrontott. Nulla százalékos thm-mel ugyanis szinte mindent meg lehet venni, utána hat-nyolc-tíz hónapon keresztül törleszteni. Sőt, a legújabb akciókban három-öt hónapig semmit nem fizetsz, aztán egy összegben fizeted ki az árát a banknak.

Felmerül persze a kérdés, ez miért éri meg a bankoknak. Mármint az, hogy ingyenhitelt adjanak, és semmit ne nyerjenek rajta. Ők azt állítják, hogy legtöbbször maga az üzlet állja a költségeket, mert a nagy versenyben mindenképpen el akarja adni termékeit. A másik indok, hogy a bankok ezzel magukhoz kötik az ügyfelet. Egy áruhitelhez ugyanis elég sok igazolás kell (munkáltatói és/vagy jövedelemigazolás, közüzemi számla, személyi stb), de ha egyszer már kaptunk hitelt valamelyik pénzintézetnél, akkor a következő igénylésnél már nem kell végigjárni a hitelbírálati procedúrát. Vagyis majdnem biztos, hogy másodszor is ugyanott vesszük fel a hitelünket. Még akkor is, ha akkor nem lesznek olyan jók a feltételek.

Harmadszor: hallottam már olyanról, hogy a hitel lejárta előtt az ügyfél kapott egy majdnem visszautasíthatatlan ajánlatot egy újabb hitelről. Sőt, volt olyan, hogy hitelkártyát küldtek ki. Akinek meg van hitelkártyája, az ugye használja is. Vesz mondjuk egy Asus Zenbook laptopot magának és egy Dell Inspiron 5000 notebookot a párjának az összes kiegésztőkkel cirka félmillióért. Aztán csodálkozik, milyen drága a hardver... Szóval: azért ki van ez találva.

Meddig ingyenes az ingyenhitel? - kereskedelem - hitel kártya - bankok - áruhitel - kereskedelmi hitel

Új könyvek: Magvető, Corvina, Athenaeum

toth-krisztina-unnep.jpgTóth Krisztina: Ünnep

Tóth Krisztina születésnapja alkalmából megjelent az Ünnep – versek Lator László válogatásában

Tóth Krisztina: Ünnep - "Tehetsége természete már első kötetéből kitetszett. Ha sokat változott is, az a hajdani keserédes dalhang érett, sokszólamú verseiben azóta is ott bujkál. Festőnek készült, írásaiban is ott van a látvány, a fogható világ. A tartalmas részletek. Meztelen bőr, ezerszeres nagyítás, olvassuk egy korai költeményében, és menj, érj hozzá a részletekhez, vad közelségből nézd meg őket. De a pontosan rajzolt, kinagyított világ-darabok valami kísérteties, sejtelmes egészre mutatnak."
(Részlet Lator László köszöntőjéből)

Megjelenés: 2017. december 5., Oldalszám: 116 oldal, Méret: 110 x 180 mm, Kötés: Vászonkötés, Ár: 2699 Ft - ISBN: 978 963 14 3636 5

_________

Kelen Károly: Egy birodalom ébredése

Így élt Emich Gusztáv, az Athenaeum vállalatcsoport alapítója

Kelen Károly dokumentumregénye egy kultúrtörténeti Jurassic Park: tanulságos és igaz mese egy elveszett világ rég kihalt figuráiról, a magyar könyvszakma legfénylőbb hőskoráról, amikor az óriások csatájának olyan mozdíthatatlan törvények adtak keretet és formát, mint a személyes becsület vagy a nemzetépítési szándék. Az Athenaeumot alapító Emich Gusztáv élete a nagyság metaforája.
A német Pest polgára a várossal együtt lesz magyarrá. Ha elsőre kidobja is a húszéves költőt, másodjára nem téved: Petőfi kiadójaként építi föl nemzeti médiabirodalmát. A reformkor lendületével indul, a kiegyezéssel ér révbe Emich Gusztáv története.
Könyvkiadók, szerkesztők, korrektorok, tördelők, műszakisok, grafikusok, marketingesek, kiadói pénzügyesek, könyvesboltosok – aligha van még egy ennyire sokszínű csoport, amely mégis közös néven azonosítja önmagát. Ők együtt: a könyvesek. Ez a kötet a könyvesek előtt tiszteleg, a háttérmunkások előtt hajt fejet. Róluk szól, de nem csak nekik. Mert hát a könyvesek könyve is csak egy könyv: létezésének célja és értelme az, hogy olvasóra találjon.

ISBN: 9789632936925 - Terjedelem: 220 oldal - Méret: 125 x 200 mm - Kötés: keménytáblás, védőborítóval - Ár: 3499 Ft

________

Spiró György: Kőbéka

A múltban és a jövőben játszódik, jelenünkbe, elevenünkbe vág Spiró György új regénye. A Kőbéka igazi történelmi szatíra az emberi esendőségről, butaságról és kiszolgáltatottságról.

A történet főhőse Kálmánka, akit kukoricásban szült meg az édesanyja, bizonyos Sanyi néni. „Kálmánka mamájának volt rendes neve, de elfelejtették, így lett a néhai férje után Sanyi néni.” A villanyszerelő-segédként dolgozó Kálmánkát, pontosabban Melák Kálmánt egyszer csak szülőfaluja, Záp ispánjává választják. A mafla, nagydarab fiú életét ettől kezdve mások alakítják: a Háromszázalékos Karcsi Király, az ENSZ, az amerikai és az orosz politika, a titkosszolgálatok, a benne saját hősüket látó franciák és németek. Kálmánka pedig bejárja a fél világot, jövőt és múltat, és semmit sem ért abból, ami vele és körülötte történik. Akkor sem, amikor a jövőből a múltba zuhan, és a Lipótmező háromemeletes sárga épülete előtt találja magát, ahol volt deportáltak és a Szovjetunióból hazatértek vannak elszállásolva.

A Kőbéka karneváli forgatagában Spiró groteszk-realista szemlélete most is röntgenpontossággal világítja át az emberi esendőség, butaság és kiszolgáltatottság megannyi elemét, az ember emberszerűségét.

A Kőbéka kalandregény és anti-fejlődésregény, amelynek műfaját mesélyként határozta meg a szerző. A címmel azonban nehezebb dolga volt:

„Legyen a címe »Kálmánka«? De ki ez a Kálmánka?
Legyen »Kálmán vitéz«? Van benne valami, csak éppen Kálmánka nem vitézkedik, bár kitüntetik érte.
Legyen a címe »Lipót«? Megtévesztő, mert csak a negyede játszódik a Lipótmezőn, az elmegyógyintézetben.
Mit szólnának ahhoz, hogy »Záp«? Húznák az orrukat? A térképen nem található, a főhős mégis oda születik, és oda is tér vissza. De a címnek azt is jeleznie kéne, hogy Kálmánka bebarangolja a fél világot és a különböző korszakbéli Magyarországokat.
Előbb-utóbb választani kell a sok kaland közül. A 202. oldalon Kálmánka egy üres medence alján napozgat a gyíkokkal, a medence vízköpőjét, a nyájasan hallgató kőbékát nézegeti, és beszél is hozzá – legyen tehát »Kőbéka« a címe.”

Oldalszám: 248 oldal, Méret: 123 x 184 mm, Kötés: Keménytábla védőborítóval, Ár: 3499 Ft - ISBN: 978 963 14 3519 1

_________

Csepella Olivér: NYUGAT + ZOMBIK

Egy őszi estén a New York Kávéház összes ajtaja bezárul, s a bentlévők vérszomjas élőholttá válnak. Kivéve egy maroknyi túlélőt, az igazgató titkárát, a ház első pincérnőjét és egy modernista folyóirat néhány munkatársát. Róluk talán már hallott.

Csepella Olivér tervezőgrafikus, a Halisten Stúdió tagja, a Csaknekedkislány tánczenekar szövegíró énekese. Tizenhét évesen jutott eszébe ez a dolog a Nyugattal, és mostanáig nem hagyta nyugodni.
A könyv létrejöttét 2014-ben sikeres közösségi finanszírozás tette lehetővé: több mint ezer nagylelkű ember támogatása fedezte a képregényrajzolás éveit. Nélkülük a NYUGAT+ZOMBIK megmaradt volna annak az idétlen ötletnek, amit jó lett volna megcsinálni egyszer.

"Az agyatlan élőhalottak és a reménytelenül széplelkűek harcában sosem volt irgalom, de most patakokban folyik a vér és a tinta, reped a csont, szakad a merített papír. Íme Babits Mihály és Quentin Tarantino találkozása a boncasztalon: három év feszült várakozás után kézhez vehetik a rajongók Csepella Olivér már megjelenése előtt kultikus képregényét.
Sikerülhet-e a magaskultúra legkifinomultabb képviselőinek, a Nyugat szerzőinek megállítaniuk a tömegkultúra legfélelmetesebb teremtményeit, a zombikat? Lehetséges-e jambussal vagy szonettkoszorúval felvenni a harcot a halálos harapással? És egyáltalán: vehetjük-e a bátorságot, hogy viccet, sőt horrort csináljunk az iskolában felszentelt irodalmi kánonból? Nagyon remélem, hogy a válasz mindhárom kérdésre igen." (Nyáry Krisztián)

Megjelent: 2017. december 06. - Terjedelem: 264 oldal - Méret: 165 mm x 235 mm - Kötés: Füles kartonált - Ár: 3990 Ft - ISBN: 978 963 13 6474 3

7 colos Quad Core táblagép + Android 4.2.2 operációs rendszer

Bluetooth + Két kamera + Magyar nyelv

Q88H:  7 colos négymagos Quad Core IPS táblagép + ingyen Android 4.2.2 operációs rendszer + magyar nyelv - 4GB tárhely - ajánló -

7-ips-quadcore-tablet.jpg7'' IPS Quad Core tablet 

- Paraméterek, technikai adatok -

A legfontosabb infók, paraméterek:

  •  7'' Quad Core Táblagép Android 4.2.2-as operációs rendszerrel, fekete vagy fehér színben
  •  Négymagos processzor
  •  Az IPS kijelzőnek köszönhetően szinte bármilyen szögből kiválóan látható a kijelző (178° betekintési szög)
  • 4GB belső tárhely

Az ajánlott táblagép alkalmas minden web-tartalom megjelenítésére és böngészésere, azonnali Google-keresésre, internetes kommunikációra és kapcsolattartásra, email, facebook vagy skype használatára, közösségi marketing feladatok elvégzésére.

  • Kiváló teljesítmény, mégis kedvező ár!
  • Legyen saját szórakoztatócentrumod!
  • Mozi, játékterem, fotóalbum és könyvtár egyben
  • Használd autóban, buszon, metrón, vagy a suliban! Mutasd meg barátaidnak a kedvenc zenéidet, videóidat a YouTube-on, vagy más médiamegosztókon! 
  • A 7"-os kijelző már elég nagy, hogy akár filmezhess is, vagy kényelmesen olvashasd kedvenc könyveid de még elég kompakt, hogy bármikor magadnál tudhasd!
  • 7'' Táblagép Android 4.2.2-as operációs rendszerrel
  • 1 ÉV GYÁRTÓI GARANCIA!
  • MAGYAR nyelv
  • Beépített elő és hátoldalii kamera
  • UTÁNVÉTTEL IS MEGVEHETED!
  • Tanuláshoz, szórakozáshoz vagy munkához is használhatod!
  • Gyors és erős négymagos processzor!
  • 4 GB belső tárhellyel
  • Wifi támogatás!
  • Flash videó támogatás! (FLASH 10.3)
  • Támogatja a 3D játékokat!
  • Érintős kapacitív kijelző, azért hogy a kedvenc játékodat könnyebben irányíthasd!
  • 2800mAH akkumulátor - A HOSSZÚ MŰKÖDÉSÉRT!
  • Processzor: Allwinner A33 QuadCore
  • Operációs rendszer: Android 4.2.2. Jelly Bean Tablet
  • RAM: 512M DDR3
  • ROM (memória): 4GB
  • Kijelző Méret: 7 COLOS 16:9
  • Típus: KAPACITÍV, 5 pontos érzékelés
  • Kijelző: IPS LCD
  • Felbontás: 1024 x 600
  • Bővíthetőség: Micro SD kártyával 32 GB-ig
  • Kamera: Beépített 0.3 MP
  • Gravity Sensor: Igen
  • Multi-Touch: Igen
  • Android Market: Igen
  • Videó: 2160P (max) H.264/ H.263/ VC-1/ MPEG- 1/2/4/ DIVX-3/4/5/6/ XVID/ WMV7/8/VP8/VP6/ AVS
  • Zene: MP3 / WMA / APE / FLAC / AAC / OGG / AC3 / WAV
  • E-book: WORD, EXCEL, PPT, PDF, TXT, HTML
  • Email és böngésző: Igen
  • WIFI: WIFI 802.11b/g
  • Fülhallgató: 3.5 mm
  • Működési idő: Használattól függően 2~4 óra
  • Akkumulátor: 1-Cell 2800mAh Li-ion
  • Nyelvek: katalán, cseh, dán, német, angol, spanyol, francia, héber, horvát, indonéz, olasz, lett, litván, MAGYAR, holland, norvég, lengyel, portugál, román, rétoromán, szlovén, finn, svéd, vietnámi
  • Egyéb programok: irodai programok, galéria, óra, számológép, naptár, stb.
  • Méret: 194.5*119*9.9mm
  • Súly: Kevesebb mint 500g
  • Portok: 1 x SD kártya csatlakozó, 1 x AC bemenet, 1x mini USB port, 1x fülhallgató
  • Csomag tartalma: 1 x 7" Tablet Pc, 1 x USB kábel, 1 x Töltő, 1 x Használati útmutató

 

Más speciális ajánlatok:

Tovább

Laptop tárhely: adatmentési tanácsok. HDD - SSD

adat tárolás és adat mentés a laptop merevlemez használatában. processzor tanácsok. cpu - hdd - ssd tárhely google drive service -

A merevlemezen tárolt adatok hosszú távú megőrzése érdekében fontos megtenni néhány lépést

laptop ssd tárhely választás szervizbenElképesztő mennyiségű adat tud összegyűlni a számítógépünkön az évek során, melyektől legszívesebben sosem válnánk meg, ezért érdemes a megfelelő védelmet biztosítani számukra. Azért is fontos kitüntetett figyelmet fordítani az adatvédelemre, mert ha ezeket az adatokat elveszítenénk, a merevlemezről történő visszaállítás több tíz- vagy százezer forintba kerülhet de mindez elkerülhető, ha időben gondoskodunk az adatok védelméről, így azok nem fognak egyik percről a másikra hozzáférhetetlenné válni.

A merevlemezen tárolt adatok nincsenek tökéletes biztonságban, hiszen a merevlemez egy mechanikus alkatrész, melynél folyamatosan fennáll a meghibásodás lehetősége. Egy SATA merevlemez már a megvásárlás utáni napokban is megsérülhet, mert rendkívül érzékeny a fizikai sokkra (pl. leejtés), feszültségimpulzusokra és egyéb tényezőkre.

Ne kapcsolgassuk ki-be a notebookunkat

A laptop on/off gombjának nyomogatásával is fennáll annak a veszélye, hogy károsodás éri a merevlemezt. Egy sérült merevlemez már nem működtethető, ami konkrétan azt jelenti, hogy a laptopot már nem lehet bekapcsolni. Következésképp nem férhetünk hozzá a laptopunkon található fájlokhoz sem. A merevlemez számtalan meghibásodási módja létezik, néhány kevésbé súlyos, mások viszont komoly kárt jelentenek.

A súlyosabb károk esetén beszélhetünk a laptopon tárolt fontos adatok visszaállításáról. Az utólagos adatmentés végzéséhez igénybe kell venni egy laptop szerviz speciális szolgáltatásait, az adatok visszaszerzéséért pedig valószínűleg jelentős összeget kell fizetni. A működésképtelen merevlemezt előbb meg kell javítani, csak utána jöhet szóba az adatok visszanyerése, ez pedig megnöveli az adatvisszaszerzés műveletének az árát is. Speciális esetekben márkaszervizhezben vagy márkafüggetlen javítóműhelyben nem tudnak segíteni, adatmentésre szakosodott szolgáltatóhoz kell fordulni.

Mit tehetünk a laptopon tárolt adataink biztonságáért?

Annak érdekében, hogy megbizonyosodjunk az adatok védelméről és az esetleges visszaszerzésre költött pénzt is megtakaríthassuk, mindössze annyit kell tennünk, hogy a fontos adatokat megsokszorozzuk. Amikor még a laptop kifogástalanul működik, és a merevlemez nem küzd semmilyen gonddal, készítsünk biztonsági másolatokat a laptopon szereplő legfontosabb adatokról, fájlokról.

Legjobb választás a felhő-alapú (cloud) tárhely

Mentsük át fotóinkat és fontos dokumentumainkat egy másik típusú tárolóra, például egy memóriakártyára (memory stick), CD-re, DVD-re, de legjobb választás a felhő-alapú tárhely. Az adattároláshoz a felhőszolgáltatások a legmegfelelőbbek, például használhatjuk a Google drive-ot, amely 15 GB ingyenes tárhelyet biztosít.

Váltsunk HDD-ről SSD-re: gyorsabb, biztonságosabb

Nem utolsó sorban a HDD (hard disk) meghajtónkat egy SDD (solid-state drive) meghajtóra cserélhetjük, ami nagyobb adatbiztonságot jelentene, ugyanis egy SSD meghibásodására sokkal kisebb az esély, mint egy HDD esetében, ám így szükséges óvintézkedéseket tenni, azaz rendszeres mentéseket végezni.

Tovább